A sárkány az ókori vallásokban

Általában a Közép-Kelet világában, ahol a kígyók nagyok és halálosak, a kígyó a gonosz princípium szimbóluma. Ekképpen az egyiptomi isten, Apepi például a sötétség világának volt a nagy kígyója. De a görögök és a rómaiak habár a közép keleti elképzelést fogadták el, miszerint a kígyó gonosz erõ, idõnként viszont a drakones -t jótékony, erõs, éles meglátású, a föld belsõbb, rejtett részein lakó lénynek képzelték el.

Az ókori népek mitológiáiban a sárkány többnyire mégis valamilyen félelmetes, gyakran gonosz hatalom megtestesítõje. Alakja nem minden népnél azonos, többnyire kígyóra, gyíkra, krokodilra emlékeztet. Mivel elsõsorban valamilyen hatalom, erõ megtestesítõje, alakja aszerint is változik, hogy hol jelentkezik: szárazon, levegõben sárkány, folyókban, tengerekben tengeri szörny. A világteremtõ, vagy a világot a kaotikus állapotból megszabadító istenségnek elõbb le kellett gyõznie ezt az ellenséges hatalmat, s csak azután vihette véghez teremtõ, ill. a rendet helyreállító munkáját. (A babilóniai sárkány viszont szent állat, amelynek az volt a feladata, hogy Marduk istent védelmezze a gonosz hatalmaktól). Ezeknek a mítoszoknak igen jelentõs szerepük volt a kultuszban. Babilóniában, Kánaánban, a hettitáknál, Egyiptomban az újév ünnepén színészek két csoportja eljátszotta az istenség és a sárkány közötti harcot. Felelevenítették azt a mitikus eseményt, ami a jelenlegi rendet megalapozza, s ez a világ újrateremtését, megújítását jelképezte.