|
|
| | Mágusok Próbája | Végre itt állok a mágusok arénájában és a végső összecsapásra, készülök. Kétszázhatvanhárom éve várok erre a pillanatra. Akkor kezdődött minden, nyárközép havának nagyvásárnapján, Ronder város vásárterén. Minden évben van nagyvásárnap. Ilyenkor mindenki összegyűlik a nagyvásártereken és elad, vásárol vagy szórakozik, de senki nem dolgozik, kivéve a mutatványosokat. Én is egy ilyen csapatban dolgoztam. Volt köztünk egy bárd, egy erőművész, három zsonglőr, két akrobata, és jó magam, mint akarat bajnok. Renavant bolygóján mindenki rendelkezik az akarat erejével,- az már más kérdés, hogy milyen hatékonysággal. Az akarat ereje egyfajta pszionikus hatás, melynek segítségével tárgyakat lehet mozgatni. Most már tudom, hogy ez sok minden másra is jó, de akkor ilyesmi eszembe sem jutott. Renavanton a legtöbb ember csak kisebb tárgyak mozgatására képes, és csak kevesen tudják másra is használni az erőt. Még kevesebben vannak, akik képesek a mágia használatára, őket hívjuk Védelmezőknek. A legtöbb nagy erejű lény, sovány és alacsony. Ezzel szemben én magas és szálkásan izmos vagyok- ez tette lehetővé, hogy mutatványosként pénzt keressek. Ha sovány és alacsony lennék, senki sem állna ki velem pénzben akarat párbajra, így viszont gyengének hisznek, pedig még senki sem győzött le. A párbaj szabályai egyszerűek: A porban húzunk öt vonalat, egymástól egyenlő távolságra,- ez általában két két és fél méter, de előfordul néha kisebb vagy nagyobb távolság is- a két legszélső vonalon állnak az ellenfelek, a bíró a középső vonal fölé emel az akaratával egy fagolyót, ezt a golyót kell az ellenfél előtt lévő vonalon áttolni, és akinek sikerül az nyer. Éppen egy alacsony gironnal párbajoztam. Három ezüst volt a tét. A gironok- négy lábbal és három indaszerű csáppal rendelkező lények, krumpliszerű fejjel és nagy, fekete gülü szemekkel,- igen jók voltak ebben a játékban. Nekem azonban nem bizonyult ellenfélnek. Csak azért nem söpörtem el egyből, hogy legyen, még aki kimer állni ellenem. Kicsit engedtem, hogy megközelítse a vonalamat, mire a nézők csoportja nagy hajrázásban tört ki. Épp készültem visszalökni a golyót, amikor csend lett és a tömeg szétvált. Kettéosztottam a figyelmemet, hogy megnézzem, mi történik. Éreztem, a giron is így tesz. Néhány másodperc múlva megjelent egy védelmező "aranykörben vörössárkány" címeres köpenyben, két félelf, egy giron és egy ember tanítványa kíséretében. A tanítványok köpenyére, aranykörben feketesárkány volt hímezve. Akkor még nem tudtam ez mit jelent. Az viszont köztudott volt, hogy a védelmezők ilyen versenyeken választanak tanítványokat. Így hát mindketten összeszedtük minden erőnket. Kellemetlen meglepetés ért: a giron eddig csak játszott velem, és most alig bírtam centiről- centire, visszaszorítani. Nagy nehezen sikerült azonban addig tolni a golyót, míg a bíró le nem ejtette három milliméterrel a giron vonala mögé. A védelmező gondolkodott egy darabig, majd mondott egy szót, melynek eredményeként megjelent két szivárványsárkány. Ez nagy megtiszteltetés volt, hiszen azt jelentette, kiválasztás fog történni. Azért jelent meg két szivárványsárkány, mert én és a giron is részt veszünk a kiválasztáson. Egy lény életében csak háromszor próbálkozhat, és ha mindannyiszor elbukik, akkor soha nem lehet belőle védelmező-, pedig ez számos kiváltsággal járt, és nagyhatalommal. Nekem ez volt az első, és egyben utolsó próbálkozásom. A védelmező intett két félelf tanítványának. Azok elénk léptek és belekezdtek a jól ismert szövegbe: - Vállalod-e a próbán való részvételt, melynek sikere esetén a szigetre költözöl és tanulmányaid végeztével- akár életed árán is- megvéded Renavantot? A döntés nem volt egyszerű. Láttam már egyszer egy összecsapást, amikor a védelmezők egy démonhordát szorítottak vissza a saját síkjára. Sokan ott pusztultak. Ugyanakkor nagy volt a kísértés: Megtanulni bánni a mágiával, tiszteletet és elismerést váltani ki mindenkiből. Mindennek ellenére még sosem láttam, hogy valaki nemet mondott volna. Így hát nagy nehezen legyűrtem a gombócot a torkomban, és igent mondtam. A félelf rámutatott egy emberre a tömegben és odadobott egy ezüstöt. Az ember elkapta, kilépett és közénk emelte a golyót. Ekkor kiröppent a csomagomból a tartalék golyó a giron és a másik félelf közé. Nem tudtam tovább figyelni, mert kezdetét vette a párbaj. Még soha nem tapasztaltam ilyet. Minden erőmet beleadtam, mégis mintha egy kőfalon akartam volna keresztülnyomni a golyót. Kidagadtak az ereim az erőfeszítéstől, és izzadtság cseppek kezdtek gyöngyözni a homlokomon. A félelf csak unott arccal állt előttem, és lassan elindult felém a golyó. Már majdnem az én térfelemre ért, amikor összeszedtem minden tartalék erőmet egy utolsó ellentámadásra. Hirtelen úgy éreztem, mintha valami megpattanna a fejemben- és áramlani kezdett az erő az agyamba. Úgy éreztem, legyőzhetetlen vagyok és a golyó megtett egy fél centit visszafelé. A félelf arcán meglepetés tükröződött. Már majdnem elmosolyodtam, amikor ő ezt megtette helyettem és egyetlen erőteljes lökéssel végetvetett a próbának. Mesterére nézett és az bólintott. A tanítvány néhány szavának hatására, csiricsálé ruhám, szürke tunikává változott, melyre fehérsárkány volt hímezve, szivárványszínű körben. Végül így szólt: - A próba sikerült, mostantól fogva a neved tanonc és otthonod a sziget. Furcsa mód csak izgatottságot és kíváncsiságot éreztem- meghatódottság és egyéb hasonló érzelmek helyett. Most már volt erőm körbenézni. Meglepve tapasztaltam, hogy a tömegen a megszokott tisztelet helyett, döbbenet uralkodik. Aztán rájöttem miért. Minden egymillióból csak egynek sikerül a próba, és most a gironon is olyan tunika volt, mint rajtam.Még soha senki nem látott olyat hogy egyszerre két lénynek sikerüljön. Körülbelül eddig juthattam, amikor minden elsötétült előttem, majd újra kivilágosodott. Egy kör alakú szobában álltam. A fal csupasz volt és szürke. Középen tatami volt a fal mentén szerény bútorzat- íróasztal székkel, ruhás szekrény három váltás ruhával, és egy mosdótál törlőkendővel. Ajtó nem volt. Velem szemben állt egy ember. Szürke tunikát viselt, fehérsárkány hímzéssel bronzkörben. Megszólalt: - Rendolf vagyok. Én foglak tanítani, amíg tanonc vagy. Addig nem hagyhatod el a szobát, amíg meg nem tanulod a sziget és a rend szabályait. - Grogen vagyok,- mutatkoztam be. - Nem. Tanonc vagy, mondta majd eltűnt. * * * Az első hónap könnyen telt. Felkeltem, mosdottam, meditáltam. Tanultam és mindenféle pszionikus gyakorlatokat végeztem. Ha enni kértem, megjelent az étel. Nemsokára képeslettem befolyásolni testem működését, pusztán akaratom erejével. Például mosdás után, törölközés helyett, testhőmérsékletem növelésével megszárítkoztam, vagy megnöveltem a képességeimet, és ehhez hasonlókat műveltem. Közben megtanultam a védelmezők rendjének működését és szabályait. Renavant számos dimenzióval és síkkal áll, állandó kereskedelmi kapcsolatban. Gyakorlatilag az egész bolygó, egy kereskedelmi központ. A síkkapuk, az úgynevezett kapuk csarnokába nyílnak. Ez egy állandóan változó mágikus építmény. Ha belépsz egy kapun, hatalmas csarnokban találod magad, számtalan galériával. Minden galérián több száz sík és térkapu található. Ha kimondod egy világ, vagy egy raktárváros nevét, minden portékáddal együtt a kapuja előtt teremsz. Ha egy síkra átlépsz, jóval kisebb csarnokba érkezel, amelyből eljuthatsz az adott sík, nagyobb városaiba, és vissza Renavantra. Azonban mivel az összes világ minden terméke- a használati tárgyaktól, a mágikus és szellemi termékeken keresztül az élelmiszerekig- megtalálható Renavant raktárvárosaiban, gyakran támadnak rablók erre a világra. Néha csak egy kisebb banda, de gyakran egész hordák. Ezért alakult meg, a védelmezők rendje. Amióta léteznek, csak kevés dolgot tudtak elragadni Renavantról, és azért is drága árat fizettek. A renden belül szigorú, de egyszerű hiearchia uralkodik. Mindenki hovatartozását meg lehet állapítani a ruhájára hímzett jelekből. A kör színe jelenti a kasztot, és a sárkány színe a szintet. Négy kaszt, hat fő szint, és azok alszintjei léteznek. A kasztok nem a varázslatokban, hanem a használt energia formájában különböznek. A fekete kör tagjai az élet energiájából, az aranykör tagja az univerzum energiájából merítenek erőt. Az ezüst kör tagjai, mindkét lehetőséget ki tudják használni. Végül van a bronz kör melynek tagjai nem, tudnak mágiát használni, de pszionikus erejüket olyan szintre fejlesztették, mellyel mágikus hatásokat tudnak előidézni. Az azonos szinten állók, kaszttól függetlenül, egy helyen állnak a hiearchiában. A szintek sorrendben: - Kezdők: Három szintjük van- fehér, sárga, zöld. Feladatuk: tanulás és tanítás. - Tanítványok: két alszintjük van- barna, fekete. Feladatuk: tanulás, tanítás, és a rend irányítása. - Mesterek: vörös. Feladatuk: tanítás, a rend irányítása, Renavant védelme. - Varázslók: kék. Feladatuk: varázslatfejlesztés, tanítás, a rend irányítása és Renavant védelme. - Mágusok: gyémánt körben gyémánt sárkány. Feladatuk: Döntéshozás és a védelem irányítása. Ha valaki párbajban legyőz egy szintben felette állót, akkor automatikusan arra a szintre lép. Jelét csak mágus változtathatja meg. Ez alól csak a tanoncok kivételek. Nem elhanyagolandó tény, hogy vannak, akik életük végéig megrekednek, valamelyik szinten. A mágusok kasztja mindössze öt főből áll. Mire mindezt megtanultam, elegendő erőre tettem szert a tanoncok közötti párbajhoz, és ajtó nyílt a szobámon. Mikor először kimentem az udvarra, még a szám is tátva maradt a látványtól. Körben a sziget partján, házak álltak, köztük parkokkal, ligetekkel. Beljebb viszont semmi nem volt állandó. A belső körben tanulták a mágiát. Egy füves puszta szolgált alapul- ettől eltekintve minden a fejetetején állt. Vulkánok, tűzgolyók repkedtek, robbanások visszhangoztak, viharok tomboltak, savfelhők szálltak, dombok nőttek és tűntek el, élőholtak, elementálok harcoltak, emberek repkedtek, és mind ez varázslatok hatására. A sziget közepén vibráltak az arénák energia kupolái, melyek megvédték a külső, zavaró hatásoktól a küzdőket, és a küzdők varázslataitól a nézőket. A szigeten mindenütt teleport-pentagrammok szolgálták a gyors közlekedést. * * * A harmadik héten már nem volt ellenfelem a tanoncok között. Meg is hívtak az ezüst és a bronz körbe. Egy nap azt vettem észre, hogy ruhámon a kör félig bronz és félig ezüstszínű. Így gykorlatilag az összes mágiaformát tanulmányozhattam. Mint később kiderült, csak a hozzám hasonlóknak van esélyük legyőzni egy mágust, mert aki csak egy formát tanul annak egyszerűen nem áll rendelkezésére elegendő energia. Ugyanis a mágikus energiák befolyásolásához, pszionikus energiára van szükség. A párbajt pedig két féle képpen lehet elveszíteni. Ha egy varázslatot nem védek ki ellenvarázslattal, akkor a hatása megtörheti a koncentrációt, a golyó pedig akadálytalanul tolódik az oldalamra. Ha pedig kivédem a varázslatot, akkor előbb utóbb elfogy a pszionikus energiám, és azért nem tudom irányítani a golyót. Persze nagyon ritkán tart egy párbaj a végkimerülésig. Általában a varázslatok terén bizonyul jobbnak valamelyik fél- ezt sajnos igen kellemetlen módon tanultam meg. Kezdővé választásom napján, ostobán kihívtam egy sárgasárkányos feketét. Éreztem, hogy az én pszi energiám a nagyobb- ez várható is volt a bronzkör képzésének köszönhetően- és szépen toltam is felé a golyót. Erre ő rámküldött egy villámot. Természetesen nem tudtam, hogyan kell kivédeni, de ha tudtam volna sem rendelkeztem elég nagy gyakorlattal az elég gyors reagáláshoz. Így a koncentrációm megtört, és a golyó akadálytalanul hullott a térfelemre. Vesztettem. Persze a lelkemen nagyobb sebet ütött ellenfelem, mint a testemen. Elmém erejével, néhány perc alatt meggyógyítottam a testemet, a következő szintlépő párbajomig viszont fél év telt el. Addig csak tanultam, és velem, egyszintűekkel párbajoztam. Néhány hasonló kudarcon átvezetett az út a barna szintig. Ehhez öt év kellett. A fekete szintre vezető párbaj, nagyon nehéz volt. Egy feketesárkányos, bronzezüstöt hívtam ki. Szemben álltunk egymással az arénában,- a bíró már felemelte a golyót, és mi vártuk a gongot. Ajel felhangzásának pillanatában, ellenfelem nyitott alám egy gödröt. Épphogy ki tudtam védeni egy lebegő varázslattal. Válaszul tűzgolyót küldtem, amit vízpajzzsal hárított. Földelementáljára, légelementállal válaszoltam. Húsevő növényeimet, tűzvésszel pusztította el. Közben le nem vettük szemünket a golyóról, csak a tudatunkat osztottuk ketté.Végül, nem maradt varázserőnk csak a golyót próbáltuk megtartani. Ekkor újra megtörtént: valami megpattant a fejemben, és ömlött agyamba az energia. Ezt az erőt most mégsem ellenfelemre összpontosítottam, hanem az erőforrás stabilizálására. Így a párbajt elvesztettem, de mérhetetlenül sokat nyertem, és sima út vezetett a kék szintig. Bár ez az út majdnem huszonöt évig tartott. Teljesítményem jutalmául megtanítottak a fiatalító varázslatra, és az idő többé nem számított. Az elkövetkezendő száz évben rengetegen támadtak Renavantra, a nagy haszon reményében. Nem volt idő felkészülni a nagy párbajra. Ekkor már biztos voltam benne, hogy én leszek a négy mágus egyike. A sors azonban közbeszólt. Egy démonhorda támadt Renavantra. Valami ereklyét akartak megszerezni. Varázspárbajba keveredtem a vezérükkel. Már csak ketten voltunk, a többiek mégsem tudtak segíteni, mert az átkozott egy kitagadó gömböt hozott létre- utána tíz évig tartott, mire rájöttem a varázslat titkára- melyen semmilyen varázslat nem, hatolhat át. Se, ki se be. Ott lebegtünk a gömbben egymással szemben. Annyi elementált és szörnyet idéztünk már egymás ellen, hogy alig fértünk el közöttük. Viszont onnan az idézettek sem távozhattak. A kosszarvú, hüllőfejű, madártestű, bikalábú förmedvény tűzlabdái és villámai gyengének bizonyultak, és ártalmatlanul peregtek le mágikus pajzsaimról. Az én varázslataim viszont tehetetlenek voltak, az ő démontestével szemben. Ráadásul hiába volt tízszer akkora, mint én, védőpajzsomon semmilyen fizikai erő nem hatolhatott át, mágikus segítség nélkül. Úgy tűnt, patthelyzet. Szerencsére azonban volt nálam egy démonűző kés Lubron világáról. Épp Ergora raktáraiban kutattam, amikor jött a riasztás, hogy a közelben síkkaput nyitott egy démonhorda, és az ősi törvény szerint minden százméteres körzetben lévő mester, és varázsló szintű védelmezőnek a helyszínre kell teleportálnia. A kést későbbi kísérletekhez tettem el. Most viszont nem volt más választásom, fel kellett áldozni. A démon felé dobtam, bár nem bíztam benne, hogy áthatol a védelmén. A kés készítői viszont tudták, hogy mit csinálnak. Amint elérte az első védőgyűrűt, vakítóan éles fénnyé változott, és akadálytalanul siklott át a démon védelmén. Egyenesen a démon szívébe. De a hatása túl lassúnak bizonyult, és a démon minden felszabaduló energiáját egy átok varázsba koncentrálta, mely ötven évre megfosztott minden mágikus képességemtől. Ezt az időt arra használtam, hogy mágiaelmélettel foglalkozzam. Renavant összes raktárát felforgattam ritka, és régi pergamenekért. Így óriási elméleti tudásra tettem szert. Újabb hetven évbe telt, mire átültettem a gyakorlatba. * * * Végre úgy éreztem, eljött az idő, és kihívtam a gyémánt mágusokat. Egy hét alatt döntötték el, melyikük lesz az ellenfelem, és most itt állunk a központi arénában, a mágusok arénájában, a jelre várva. Különleges, mágikus golyót használunk, a normál golyót már összeroppantaná akaratunk ereje. A jel felhangzására, iszonyatos erők feszülnek egymásnak. Még egyikünk sem varázsol, csak próbálgatjuk egymás erejét. A sziget összes lakója feszült csendben figyel. Utoljára száztizenkét éve hívták ki a mágusokat, akkor vesztett a kihívó. Az arénában már szinte tapintható volt az energia sűrűsége. Aztán megkezdődött az igazi párbaj. Egy troll materializálódott, de még szinte meg sem jelent, máris porig égettem egy tűzoszloppal. Futótűzzel válaszoltam, de mire elérhettem volna, Útját állta egy vizesárok. Lándzsák repültek felém, és ártatlanul pattantak le, kővé váló testemről. Sav felhőt idéztem mely akadálytalanul haladt át ellenfelem légiessé váló testén. Földelementált hívott, és az birokra kelt légelementálommal. Iszonyatos erejű villámok és tűzlabdák röpködtek, mégsem hatolhattak át a nagy erejű védelmeken. Néhány varázslat erejétől felizzott az arénát a nézőktől elválasztó erőtér. Hatással a párbaj menetére azonban ezek sem voltak. Már több mint száz varázslatot váltottunk, és elképzelhetetlen hatalom nyilatkozott meg. Ennek ellenére még mindig nem gyöngült, egymásnak feszülő akaratunk ereje. Az elhasznált erők spontán mágiákat idéznek. Kék lila színben játszik az aréna, szférák zenéje harsan, szemkápráztató növények sarjadnak, forrás fakad a földből- és mindez spontán, csak a felhalmozódott mágikus energia mellékhatásaként. Eddig huszonkét ilyen aréna emlékeztet mágusavatásra, és ha nyerek ez lesz a huszonharmadik. Hirtelen abbamaradtak a varázslatok- mindketten a végső csapásra készültünk. Olyan varázslat megidézésére, amelyet nem biztos, hogy uralni tudunk. Ezeket a varázslatokat a végső esetre tartalékoltuk, és végig reméltük, nem lesz rá szükség. Mindketten varázslatba kezdtünk. Rég elfeledett varázsszavak szőnek mágiát hangunkból. Szavak, melyeket ősi pincék beporosodott rejtekrekeszében talált töredezett pergamenekről tanultunk. A varázslatok hiányzó részét magunk próbáltuk kipótolni, ami vagy sikerült vagy nem. Most elválik. Két sötét folt kezdett összeállni. Ellenfelem megidézte a sötétség démonát, és a folt folt is maradt. Arcán a megkönnyebbülés jelei mutatták, hogy a varázslata sikerült. Az ősi lény engedelmeskedik parancsainak. Feszültsége azonban nem múlt el teljesen. Nem tudta még, hogy én mire jutok. Szép lassan terjedt a folt, és szörnyű látomásként, egy őssárkány vonalai kezdtek kirajzolódni. Egy ősi hatalomé melynek nem volt és nem is lesz ellenfele. Kivéve azt az egy szót, amit az istenek adtak az emberek kezébe. Megfagyott a levegő, ahogy az ősi lény anyagiasult. Ha nem jól következtettem, ha hibásan mondom ki a szót, vagy csak előbb nyitja ki a szemét a sárkány, mint ahogy kimondom, akkor nem irányíthatom. A védelmezők azonnal áthelyeznék az arénát sárkányostól, démonostól, mágusostól egy köztes síkra, ahonnan csak a sárkánynak lenne visszatérés, és neki is csak évezredes nyugalmába, míg valaki újra meg nem meri idézni. De ezt a kockázatot vállaltuk, amikor mindketten belekezdtünk utolsó varázslatunkba. Ha egyikünk nem teszi, a másiknak egyből meg kellett volna szakítania a varázslatát. A párbajt döntetlennek nyilvánítanák, és száz év múlva újra próbálkozhatnék. Mi viszont el akartuk dönteni, melyikünk a jobb. A varázslatom sikerült. Jól időzítettem és a szó is helyes volt. Uraltam a sárkány akaratát. A sötétség démona nem szegülhetett szembe ősi hatalmával, és egyszerűen szertefoszlott, visszaszivárogva saját síkjára. A mágus döbbenten mutatta fel a megadás jelét. A sárkányt visszaküldtem birodalmába aludni, míg újra nem szólítom- bár nem voltam benne biztos, hogy megmerném tenni. A mágus gyémánt karikája átalakult bronzezüstté, és gyémánt sárkánya kéksárkánnyá. Egy évszázad elteltével, újra kihívhatja a mágusokat. Az én teste elhalványult, és helyén egy gyémántsárkány jelent meg, gyémánt karikában. Részévé váltam egy olyan tudatnak, melyet öt külön egyéniség alkot, és ami akkora hatalmat képvisel, mely képes megvédeni egy bolygót bármikor, bármely pontján, akár több helyen és időben is egyszerre. Fazekas Csaba | | |
|
|
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
