Amikor a XIX. század közepe táján megjelent a moden fantasy, számtalan olyan mítosz, legenda és középkori irodalmi anyag volt, amelyből az írók ötleteket meríthettek. Ha végigtekintünk az elmúlt 130 év hihetetlenül gazdag fantasy-termésén, megállapíthatjuk, hogy a sárkányok csak ritkán jelentek meg a művekben, olyan sárkányok pedig, amelyekre illik a "jólelkü" jelző, még kevesebbszer szerepeltek. Szent György legendáját nagyon sokan - fel- és átdolgozták, ezért ezzel most ne foglalkozzunk. Összpontosítsunk inkább a fontosabb újítókra.
Az egyik legeredetibb történet, amely mind a mai napig nagy érdeklődésre tarthat számot, Kenneth Grahame műve, The Reluctant Dragon (A kelletlen sárkány), amely 1898-ban látott napvilágot. (Grahame az 1989-ban íródott Dream Days [Álomkór] című könyvének egyik fejezetében, valamint az 1895-ben kiadott The Golden Age [Aranykor] című munkájában komoly kísérletet tett arra, hogy úgy jelenítse meg a gyermekkort, ahogy azt a gyermekek valójában átélik. Az Aranykor-t tekinthetjük a Bill Waterson által írt Kázmér és Huba [Calvin & Hobbes] közvetlen ősének. Grahame nevét egyébként a The Wind in the Willows [Szél a füzesben] tette ismertté.) Ebben a történetben egy olyan sárkány szerepel, amely inkább a csendes életet kedveli, és nem szereti a fosztogatást, a dúlást, a hercegnők elrablását, a lovagokkal vívott küzdelmeket és hasonlókat. Grahame elvetette azt az elképzelést, hogy a sárkányok esztelen, tomboló, vérszomjas vadállatok. Az ő sárkánya verseket ír, és amikor Szent György feltűnik a színen, egyszerűen nem hajlandó megvívni vele. A szent lovagot a közeli város lakói bíztatták fel a sárkány megölésére. (Egész este hallgattam a történeteiket... a gyilkosságokról, a fosztogatásokról, a gonosz cselekedetekről. Talán túlzásokba bocsátkoztak, talán nem mindig volt meggyőző és hihető amit elmondtak, de az egészből megállapítottam: a sárkány rossz, ezért el kell pusztítani.) Szent György szomorúan konstatálja, hogy a város lakói fogadásokat kötnek a sárkánnyal vívandó küzdelmére: négy-hat arányban a szörnyet tartják esélyesnek. A lovag és a szelíd lelkű bestia végül összeszövetkezik: megegyeznek, hogy színleg összecsapnak, és György megszúrja a sárkányt - természetesen testének egy olyan pontján találja el, hogy ne okozzon neki maradandó károsodást és nagy fájdalmat. Ezután az "átnevelt" sárkány beszédet mond a győztes tiszteletére rendezett banketten.
Grahame munkáját később többen megpróbálták lemásolni. Olyanok is akadtak e "nyomkövetők" között, akik túlságosan sok szentimentalizmust vittek a történetükbe. Valószínűleg az ő lelkükön szárad, hogy megszületett "Paff, a bűvös sárkány" figurája, amelyben a sárkány inkább szánalomra méltó, mint félelmetes, és inkább bugyuta, mint vad, Grahame védelmére legyen mondva: ehhez a játéksárkányhoz semmi köze nincs. Érdemként jegyezhető fel viszont, hogy az irodalomban megszületett az intelligens, kultúrált sárkányalak, akivel az ember egyezséget köthet. (Roger Zelazny a György-affér The George Business címmel írt egy remek novellát, amely csodálatos és meghökkentően modern perspektívából nézve mondja el újra Szent György történetét.)
A következő nagy jelentőségű sárkánytörténet Lord Dunsany 1908-ban megjelent The Fortress Unvanquishable, Save for Sacnoth (A bevehetetlen erőd) című írása. Az egész novella csupán húszoldalas, de megalapozza a későbbi "kard és mágia" sztorikat. Dunsany egy gonosz varázsló ellen küldi hősét, Leothricot, akinek sorban meg kell küzdenie ellenfele szolgáival. Leothric legyőzi az óriáspókokat, a vámpírokat, a succubusokat, a fegyveres őrök légióit, magát a kardforgató varázslót, és végül nem egy, nem is két, de három őssárkánnyal is megvív. Az egész történetben az a bevezető rész a legeredetibb, amikor az ifjú Leothricnak meg kell szereznie a kardot, amellyel később legyőzheti a gonosz varázslót. Hősünk megtudja, hogy a fegyver valójában egy Tharagaverug nevezetű óriási sárkánykrokodill gerince, és hogy ezt a szörnyet csupán egyetlen módon lehet legyőzni: halálra kell éheztetni. Leothricnak három napon és éjjelen át kell harcolnia, ennyi ideig kell elkerülnie a veszedelmes karmokat. A bestia végül megdöglik, hősünk pedig megszerzi a gerinckardot. Ezután már viszonylag könnyű dolga van, csupán néhány csábításnak kell ellenállnia, és a józan eszét használnia, de... képzeljük csak el, mit szólna egy átlagos karakter, amikor közlik vele, hogy addig kell harcolnia egy szinte sebezhetetlen sárkánnyal, míg az éhen nem hal!
Dunsany más sárkányokról is írt, de később már általában a régi kliséket használta. A Miss Cubbidge and the Dragon of Romance (Miss Cubbidge és a szerelemsárkány) című, 1912-ben megjelent novellájában a hagyományos hercegkisasszony helyére egy befolyásos politikus lányát állítja. A történetből kiderül, hogy a leányzónak még jót is tett, hogy elrabolta a szörny. A szintén 1912-ben kiadott történet, mely a The Hoard of the Gibbelins (Csuffancsok kincs) címet viseli, szintén jó példája annak, hogy Dunsany milyen ügyesen variálta a megszokott elemeket, miközben megtartotta az olvasók által annyira kedvelt karaktereket, a gonosz sárkányokat és a tündérmesébe illő nemes lovagokat.

... élt egy sárkány, amely - ha adni lehet a parasztok szavára - megérdemelte a halált. Nem csupán azért, mert számtalan ifjú szűzzel végzett kegyetlen módon, hanem azért is, mert velejéig romlott és gonosz volt. Minden földet felprédált, s elnevezték a hercegség mételyének...
... így azután Alderic lóra kapott, lándzsát ragadott, és addig vágtatott, míg összetalálkozott a sárkánnyal. A fenevad sűrű, keserű füstöt okádva lépett eléje. Alderic rákiáltott:
- Megesett-e már, mióta világ a világ, hogy egy ocsmány sárkány legyőzött egy nemes lovagot?
A sárkány tudta, hogy ilyen dolog még soh'sem történt. Lehajtotta a fejét és hallgatott egy sort.
- Nohát - mondta a lovag -, hagyd békén az ártatlan szüzeket, ne ízleld meg a vérüket újra, és légy a szolgám! Mert ha ennek az ellenkezőjét cselekszed, hát ezzel a lándzsával vetek véget az életednek, és fajtád nemsokára már csak a trubadúrok énekeiben létezhet.
És a sárkány nem nyitotta ki förtelmes pofáját, nem rontott eá a lovagra, nem köpött tüzet. Semmi ilyet nem tett, mert tudta ő nagyon jól, mi lett azon sárkányok sorsa, akik nem fogadták el az ilyen ajánlatokat. Ráállt az alkura, és a lovag hű szolgájává lett.